Egy pár darab pogi...
Mi jár a fejedben, mikor alszol?
Álmaidban kísértenek-e a be nem váltott ígéreteid, amit ebben a világban tettél?
Vagy-e valaki az álmaidban, vagy e-valaki itt?
Az álmaid nem hazudnak.
Jövünk-megyünk, csinálunk, vagy nem, de cselekszünk, akkor is, mikor nem is gondoljuk.
Nyilvánvaló az, hogy a nem tenni semmit is cselekvés.
Ezt azért a legnyilvánvalóbban vaskalaposak is beláthatják, hogy ha én most nem teszem be a pogijaimat a sütőbe, akkor az nem cselekvés (merhát nem tettem be), és/vagy szarok rá, hogy eszek vagy nem éppen pogit, pedig úgy megkívántam, mint friss hagymás, erdélyi szalonnás alapra rábaszni pár tojást, éppcsak elkeverve.
De nem viszem el a szót, ez majd holnap lesz fűszerezve. 
Mi jár a fejedben, mikor alszol?
A kérdés neked szól, mert nézve az álmaimat..., sok munka vár még rám.
Ránk
Ezt nem fogom ide kibontani, mert megkerestek, idejöttök, és ha nem figyelek, lelő valaki, vagy akár, egy nem tervezett pillanatban akár kontaktust létesít velem, akár verbálisan, és még az is lehet, hogy szembesít mindazzal, amit eddig leírtam....
Beszélgetés lenne a vége, de eddig ez a veszély nem nagyon fenyegetett.
Pedighát itt vagyok.
Hát, vagyok most már úgy, hogy bevállalom.
Ám legyen.
De akkor legyen rendesen.
Ha valaki, úgy, mint ma délután, full frícájtba szabad voltam, és faggatható, akkor minden bevállalok.
Még azt is, hogy úgy válaszolok a kérdésekre, ahogy küldted, mélyről.
Nagyjából máz nélkül.
A mai napom asztrológialiag arról szólt, hogy most kurvára megalapozom a jövőmet, a mai nap.
Hát, egy fos lett, szakmailag, hozták-vitték a szaros seggem, tehát volt lehetőségem elkúrni, éltem is vele a magam gyarló módján, elengedtem az elveimet és onnantól dugába dőlt minden.
Mik az álmaid?
Mert az enyémek az, hogy amit csinálok, az minimum jó, vagy tökéletes legyen.
Megtehetem, hatalmamban áll, hogy így legyen.
De nem paradoxon, hogy kevertem a munkát a lazulással.
Nem jó kombó, ha én lazulok, de a kihívó nem ismer, én meg tényleg lazítok.
Elbaszódott minden, nem javíthatatlanul, de a csorba azért ott lesz, és mikor simítunk, az nekem fog fájni.
Mit álmodsz magadról?
Tudsz emlékezni az álmaidra?
Vannak álomdoktoraid?
Ha figyelsz az alvásodra, akkor biztos van "erősen elalszom most" mantrád, és/vagy testhelyzedeted, feltételeid.
Ha jó vagy benne, 2-10 percen belül már alszol is.
Most berakom a pogit, jó a sütő. 
Az enyhe mellékszálakra rákérdezhetettek.
Az élet érdekes, hívott barátom, az írásaim miatt, hogy minden ok-e...
Mire elmondtan neki, hogy semmi gáz, csak a lelkem nagyobb kupaca épp átcsomagolja magát az elkövetkezendó egy-másfél évére, a túlélés érdekében...
Addigra kész a pogihalom.
Nézem a pogikat, és eszembe jutnak az álmaim.
A tietek is.
Ki mit remél tőle.
Nekem most lett pár darab bolti pogim, nem rossz, de nem olyan jó sem.
Tényleg ezért harcolok?
Gyúrok MAJD magamnak, ha rászánom az időt...
Olyan nincs, hogy az én nadrágom jó mindenkire.
Ezek a pogik jók, de nincs kivel megosztanom.
Ahogy ismerem magam, gyúrni tésztát magamnak nem fogok.
Csak Neki.
Aki majd lesz, remélem.
A pogik jók, mert szerda este hétkor, pogit sütni...
Sütöttem, mert volt a fagyóban.
Fel is falom.
De az álmaim nem erről szólnak.
Sőt, a álmaink sem feltétlenül erről szólnak.
A pogik nekem most valamik, amikről nem álmodtam.
És azért nem tudom talán megosztani senkivel, mert amiket most sütöttem, annak mind égett az alja.
Mert valamit elbasztam.
Nem figyeltem rá, mert épp mással foglalkoztam.
Odaégett, még menthető, de azért már nem mindene ehető.
Én egy jót akartam, szinte tökéletest, de nem jött össze.
Pont olyan lett, ami szódával elmegy, és a családból megeszi mindenki és elfogadják, hogy nem lett jó, és azért szeretnek, mert egyáltalán nekiálltam.
Jelen helyzetemben elkezdem szeretni önmagam is, a megbocsájtás szintjén legalább, az elengedés könnyein keresztül szépen megeszem, a mai napból azt, ami nem égettem oda, és még ehető.
Nem vagyok hozzászokva, majd leszek.
Egyre jobban tudatosítani kell magamban azt, hogy hibázhatok és ha hibázok, akkor bennem összedőlhet pár dolog, de igazából nem sokan veszik észre a hibámat, aki meg igen, az vigasztal.
Nagy lecke ez, sosem késő tanulni.
Valami befejezést kellene rittyenteni, hogy így elhúztam a vonalat, de most nem fog menni.
Az írás nem ilyen.
Realtime időben pláne.
Simán előfordul, hogy az első bekezdésben alkotódik egy hős, de miközben írsz, elmegy a vonal, és a végén ott állsz, egy elfeledett hőssel, mert elfelejtetted, de mivel megalkottad, felelős vagy érte, az olvasó meg már benne van a történetben, veled hullámzik ( jó esetben) és már nem is pogi érdekli, amit elkezdtél, hanem a mellékszálas hős.
Nálam most hős nincs (max az álmaimban), pogik kifüstölték magukat, én meg fogok ezzel a vonallal kezdeni valamit a jövőben, kurtafurcsán.
Nem, most nincs csattanó.
